A épületekben és minden egyes fogyasztónál a villanyóra méri, hogy mennyi volt az egy időszakra eső elektromos fogyasztás. Ez alapján állítja ki az Energia szolgáltató a számlát. Ma már olyan érdekes módszerek is vannak, mint például a bediktálás, ami azt jelenti, hogy havonta, egy maghatározott időben az interneten elküldjük az aktuális mérő állást és ez alapján jön a számla. A sok elmaradás miatt először a védett fogyasztóknak cserélték le a hagyományos villanyóráját egy előre fizetős, vagy ahogy hívják, feltöltős villanyórákat, melyek előre meg kell vásárolni az áramot, majd egy kód segítségével betáplálni a mennyiséget. Ez utóbbi módszer költséghatékony, lényegében olcsóbban juthatunk áramhoz, mert számos járulékos költség itt nem jön számításba.
A másik nagy előnye, hogy ha elfogy az áram, amit előre megvásároltunk, akkor egyszerűen csak nem lesz áram a lakásban, házban, de az újbóli visszakötés itt nem kerül pénzbe. Annyi a dolgunk, hogy ismét vásárolunk áramot és ismét beírjuk a kapott kódot a kis mérőbe és máris van villamos áram.
A különböző órákon sokan nem igazodnak el, sőt a hagyományos óra is nagy fejfájást okozna számos felhasználónak, mert ők maguk általában nem foglalkoznak vele, csak használják az áramot és fizetik a csekket. Ezzel nincs is baj, de most nézzük, mit is mutat az az óra!
Először is, mit jelent a kWh? Szinte minden nap használjuk ezt a kifejezést, a gimnáziumban tanultunk is róla, de vajon hányan tudnának megfelelő választ adni a kérdésre? Bizony, nem sokan. A kWh egy mértékegység, amit az elektromos energia mérésére, kifejezésére használunk. Kimondani úgy kell, kilowattóra, de általában csak kilowattnak mondják, ami nem pontos. A kilowattóra ugyanis azt mutatja meg, hogy egységnyi idő alatt, azaz jelen esetben egy óra alatt mennyi a teljesítmény. Átváltani értelemszerűen kell, bár erre nem sok szükség van. 1kWh egyenlő 1000 Wh-val.
A számláló azt mutatja, hogy mennyi kWh-t fogyasztottunk el. Nem csak az aktuális időszak energiafogyasztását méri, hanem egészen onnantól mér, hogy az órát bekötötték, ezért egy hónap pontos áramfogyasztásának meghatározása úgy történik, hogy az előző óraállást kivonjuk a jelenlegiből.
Ha az előző időszak végi óraállást nem ismerjük, a feladat megoldhatatlan.
A villanyóra számlálója fekete és piros, forgó részekből áll. A piros gyorsabban forog, mert az olyan, mint az óra másodpercmutatója. A piros kis kocka azt mutatja, hogy hány tized áram megy át éppenséggel az órán, a fekete pedig az egész kWh-kat mutatja. Mert ugye máshogy nem tudna mérni az óra, csak úgy, hogy a rajta átáramlott áramot méri le, ami a szolgáltató oldalról a felhasználói oldalra vándorol.
Az órákon lehet különböző jelzéseket olvasni ezen kívül is. Az 1 Fm például azt jelenti, hogy egy 1 fázisú fogyasztásmérővel van dolgunk, a 3 Fm pedig a 3 fázisú fogyasztásmérő jele. A vezérelt fogyasztásmérőt V Fm jellel látják el, az előrefizetős mérőóra jele pedig az EF. Ezek a jelülések nem minden mérőórán ugyanazok, mert vannak régebbi, vagy kevésbé népszerű típusok is. Minden fogyasztásmérőhöz tartozik leírás, ezt érdemes megőrizni arra az esetre, ha elfelejtenénk, mi mit jelent vagy valamiféle meghibásodást észlelnénk. Utóbbi esetben az áramszolgáltató is bekerül a képbe, hiszen ők sem akarnak anyagi veszteséget maguknak.
Az előrefizetős, feltöltőkártyás villanyóra sokkal egyszerűbb eszköz. Kijelzője digitális és mindig az aktuálisan rendelkezésre álló kWh-t mutatja, egy tizedesjegyig. Ezek az órát egy villogó leddel jelzik, ha bizonyos érték alá csökkent a rendelkezésre álló áram, így könnyebben észrevesszük, hogy „tölteni” kell rá.