Amikor elmegy az áram, Ön azonnali segítségre vágyik. Ezért tartózkodik most az oldalunkon. Teljesen megértjük, ezért is alakítottuk úgy ki a szolgáltatásunkat, hogy azt bárki non-stop igénybe vehesse. Nálunk hétvégén sem kell aggódnia, mert nem marad egyedül a problémájával. Köszönhetően annak, hogy csapatunk kiváló villanyszerelő szakemberekből áll, Budapest XVI. kerületében (Sashalom) nincsen olyan villanyszereléssel kapcsolatos feladat, amelyet ne tudnánk megoldani.
Villanyszerelés Doktorvillany segítségével az XVI. kerületben
Immáron öt évre nyúlik vissza vállalkozásunk története, amelyet azért alapítottunk, hogy összefogjuk a bennünk lévő tudást, szakmai tapasztalatot, és egy olyan szolgáltatást kínáljunk, amely valóban non-stop, és amellyel nem csak hétköznap, hanem hétvégén is nagyon rövid határidővel tudunk segíteni Önnek.
Előtte mindannyian a legjobbaktól tanultuk a szakmát. Én például a Rendőrség alkalmazásában voltam, mint karbantartó villanyszerelő, ahogyan kollégáim is a legmagasabb szinten sajátították el a villanyszerelés összes fortélyát.
Így tudunk most már évek óta Budapest XVI. kerületében, Sashalmon a legkülönfélébb villanyszereléssel kapcsolatos kérdésekben non-stop az ügyfeleink rendelkezésére állni.
Non-stop villanyszerelés Sashalmon
Amikor elmegy otthonában az áram, vagy esetleg ráz valamelyik háztartási berendezése, akkor Ön azonnali megoldást szeretne. Mostantól nem kell aggódnia, minket hétvégén is 0-24 óra között elér, és időpont egyeztetés után már sietünk is Önhöz.
Ma hozták meg új készülékét, és szakszerűen szeretné azt bekötni az elektromos hálózatba? Lámpatestet rakna fel, konnektort cserélne? Esetleg komplett világítást, vagy éppen elektromos hálózatot terveztetne? Ebben is, és a kivitelezésben is a segítségére lehetünk, ahogyan lépcsőházak világítását is nyugodtan ránk bízhatja.
Legyen bármilyen egyszerű, vagy bonyolult, kicsi vagy nagy az elvégzendő munka, lelkiismeretes munkánkra mindig számíthat
Villanyszerelés garanciával – Doktorvillany
Alapesetben két éves garanciát adunk a munkáinkra, de látva azt, hogy az ügyfelek igénylik a még biztosabb biztonsági hálót, létrehoztuk Dr. Villany Garancia+ kényelmi szolgáltatásunkat. Ennek a segítségével a szerelési költség 15, 25, illetve 35%-áért 1,2 vagy akár 3 további évre bebiztosíthatja magát bárki a felmerülő költségekkel szemben. Így az általunk szerelt hálózatra, áramkörre, eszközökre akár 60 hónapig nem lesz gondja! Mutasson még egy ilyen garanciális ajánlatot Budapest XVI. kerületében!
Villanyszerelési árak Budapest XVI. kerületben – Ingyenes kiszállással
Igen is lehet lelkiismeretes munkát végezni mérsékelt árak mellett is. Erre mi vagyunk a legjobb példa.
- sürgős esetekben az első megkezdett óráért 6,600 forintot számolunk csak fel, majd utána minden félóráért mindössze 3,000-et
- mélyen piaci ár alatt, akár 3-4 ezer forintért szakszerűen bekötjük háztartási készülékét
- lámpatest felrakásáért, konnektorcseréért pedig mindössze 1,000 forintot kérünk el
Fontos információ, hogy hétköznap és 19-08 között 25%-kal magasabbak az áraink, amelyek még így is a versenytársak alatt marad. Sőt, ha tőlünk rendeli meg a munkát a kiszállási díjat is elengedjük Önnek!
Amennyiben további kérdések merültek fel Önben, vagy csak tudni szeretné, hogy az adott munka Önnek nagyjából mennyibe kerülne, bátran ragadjon telefont.
Ne feledje Non-Stop villanyszerelés! Hétvégén is! – Doktorvillany.hu!
Bízza a villanyszerelés doktorára magát Budapest XVI. kerületében!
Vegye fel velünk most a kapcsolatot, mert mi tudjuk a megoldást a problémájára!
Telefon: 06(30)351-2324
Email: info@doktorvillany.hu
Doktorvillany – a villanyszerelés doktora
1 Kiszállási díj csak abban az esetben fizetendő, ha nincs munkamegrendelés